2009. augusztus 22.

Hétfőn megyünk Petivel gégeműtétre.Mint minden augusztusban már harmadik éve... Legutóbb azt írtam, dolgozunk a Peti köhögésén, akkor még nem volt elég jó ahhoz, hogy bedugják a kanüljét. A májustól július végéig tartó időszakban mindez eleget alakult ahhoz, hogy esélyt kapjon, hogy újra az orrán-száján lélegezzen, ahogy az "normális". Így hát három hete tart ez az átmeneti időszak, amikor is benn van még a kanül, de be van dugva. Megleptük a gégész ezzel, hogy mennyire jól megy. Őszintén szólva én sem mertem hinni, hogy ez így megtörténhet, annyi nehézségen vagyunk már túl ezzel kapcsolatban. És hogy mitől változhatott ez ennyit két hónap alatt? Az alapot nyilván a sok részből álló, eredményes műtéti procedúra adta (korántsem kecsegtetett minket az orvos azzal, hogy ez biztosan sikeres lesz), erre jön a G-therapy, ami szerintem sokat segített, és ami maga a tréning volt, azok a domanos légzésfeladataink, a maszkolás és a respiratory patterning, becenevén mellényezés.
Július 30-án tehát mélyen-mélyen tisztelt gégészünk próbaképpen bedugta Peti kanüljét, ami azóta is úgy van, és a sikert látva kitűzte az augusztus 24-i műtéti időpontot a zárásra, azzal a feltétellel, hogy addig egy pillanatra sem szabad megszakítani a folyamatot, kivenni a dugót.
Szerencsére (ha ez a helyes kifejezés) a gondolat közelébe se kerültünk soha, annyira jól ment. Az első pár nap nem volt könnyű Petinek, nehezebb így lélegezni, de ma már gyakorlatilag megfeledkezünk az egészről, annyira természetes. Elkezdtük a műtétre készülődést, szerdán megnézte az altatóorvos, elég jónak találta a légzését az altatáshoz, ami azt jelenti, hogy tényleg jó a köhögése, ha három héttel az ideiglenes zárás után is tiszta a tüdeje. Voltunk a laborban, ami nagyon nehéz volt, rosszul tűrte a szúrásokat, és sajnos a hosszú hétvége miatt nem tudjuk az eredményt. Nem számítunk rá, hogy nem lesz jó, bár a Peti vizsgálataival egyidőben Patrikot is vittük, mert beteg lett a hét elején, folyamatosan folyt az orra, köhögött, és az én megnyugtatásomra lett egy kis hőemelkedése is (így tudom, hogy nem allergia, most a főszezonban).
A hosszú hétvégénk meg arról szól, hogy Petit próbáljuk formába hozni hétfőre, ugyanis szerda estére rajta is kiütköztek a Patrik tünetei, bár enyhébben. Ez a műtét előtt a legrosszabb, ami történhetett, de elég jó hosszú ez a 4 napos hétvége ahhoz, hogy ne esssünk kétségbe. Ápolgatjuk, gyógyítgatjuk.
És az egyik legjobb dolog az egészben a Peti hangja. Anikek van kedve, képzelje el, milyen lenne a gyereke hangját ÉVEKIG nem hallani, majd aztán újra. Nem mond szavakat Peti, játszik a hangjával, bár mintha az "anya" nem véletlenül sikerülne olyan sokszor olyan jól.
Meglepően mély a hangja, persze, hiszen már nem másfél éves, hanem 4... Meglepően hangos és erős a sírása, ami meg a jó légzés bizonyítéka számunkra. És most... ahogy a doktor bácsink mondja: "Majd hétfőn izgulunk."

A támogatók linkjei


  • Vietnami Rehabilitációs Intézet
    Dr.Le Thuy Oanh
    Bp. 1161. Csömöri út 73.
    Tel.: 061-405-7915
  • BútorJavítás.hu