2009. február 12.

Nagyjából visszaálltunk a normál rendre. Bár Mama reklamál egy kicsit, hogy nem ilyen étvágyról volt szó… Kicsit jobban eszik Peti, mint régebben, de sajnos nem olyan étvággyal, mint Kínában. Szépen visszacsempészgeti a nappali alvást is, de rövidebben hagyjuk aludni, mint régebben. Tudomásul vette az itthoni munkatempót is, majdcsak belejövünk mindenbe. A bőre elszokott a Dévénytől, csúnyán fel van horzsolódva.

Sajnos nem lettek jók az indiai fotóim. Azért mellékelek egyet-kettőt. Lehetséges az, hogy a film régi volt (több mint két évet állt a fotóstáskámban), azért ilyen rossz az összes kép? Örültem pedig, hogy újra volt kedvem elővenni a gépet, és a papírképeknek is most tudok újra először örülni, reméljük a következő tekercs (új filmen) már beváltja a hozzáfűzött reményeket.

Pali már el is utazott, még alig álltunk vissza. Igaz, csak két napra, Párizsba. A mai napunk nagyon sűrű, minden van benne. Éjjel Mama aludt Petikével, nem sokat aludtak, reggel korán keltünk, Kati jött Petikéhez, Pető-s órára. Aztán éppen csak megetettük és mentünk a lézeres akupunktúrára. Hazafelé elaludt az autóban, most pihen. Délután még vár ránk sok domanozás, Nóra is jön Petihez „ezügyben”, Patrik karatéra is megy. Eljön ma hozzánk Lilike és Gabi. És lesz egy lakásnézőnk is.


Voltunk Böszörményben is




A támogatók linkjei


  • Vietnami Rehabilitációs Intézet
    Dr.Le Thuy Oanh
    Bp. 1161. Csömöri út 73.
    Tel.: 061-405-7915
  • BútorJavítás.hu