Ma végre tudtunk Patrikkal beszélni. Eddig is minden nap hívtuk őket skypon, de nem akart leülni a kamera elé, izgett-mozgott, elszaladt, bekapcsolta a tv-t. Meg is mondta, miért: annyira hiányzunk neki, hogy könnyebb, ha nem beszélünk. Amúgy folyamatosan látom, hogy tökéletesen kiegyensúlyozott, jól van. Megértettük az érzéseit, nem erőltettük. Ma reggelre túllendült a kis kedves, és jót beszélgettünk. Nekünk az első két hét elrepült, most kezd nagyon-nagyon hiányozni, már kételkedni kezdtem a döntésem helyességében hogy nem hoztuk el. De annyira nem lenne értelme, egy fél nap után nagyon unalmas lenne egy olyan mozgékony gyereknek, mint ő. Főleg így, hogy nem sokat járunk ki. Igaz, vasárnap nagyot sétáltunk, mert Petike meglepően jól érezte magát a babakocsiban, és tettünk egy nagy kört. Aztán hideg napok jöttek, tegnap meg újra őssejtes nap volt, úgyhogy csak ma, csütörtökön mentünk le egy félórára levegőzni.
Patrikra visszatérve, vannak itt testvérek, elég nehezen viselik, azt látjuk, hogy a család nem is tud arra koncentrálni, amiért jött, a beteg gyerek gyógyulására, mert azzal vannak elfoglalva, hogy próbáljanak megfelelő körülményeket teremteni a családnak, ami nem egyszerű, mert ez egy kórház. Jó, hogy mi ismét meg tudtuk oldani, hogy itt is elegen legyünk, meg otthon is. Megfogadtam, hogy ha lesz rá módunk, Amerikába legközelebb visszük Patrikot is, ott az Intézetben ez teljesen jól működhet. Február 23-ra volt időpontunk náluk, ezt eldöntöttük, hogy lemondjuk, mindenféle értelemben kivitelezhetetlenül közel van.
Kedden Pali Shanghajba ment az indiai vízumokért, postán ki fogják küldeni az útlevelünkben, remélem, idetalál a kórházba és a kórházon belül is. A többi dolog is alakul, az utazás és a szállás. Valószínűleg úgy utazunk haza, hogy Sanghajba kocsival visznek minket, az vagy 3 óra, és Sanghaj-Bombay-Pune, pár nap ott és Pune-Bombay-Isztambul-Budapest.
Tegnap, szerdán megint gerincbe kapott Petike össejteket, nagyon jól viselte. Az első pár órában meséléssel, énekléssel tartottuk benne a lelket, aztán elaludt, aludt vagy 3 órát. Nemhogy nem lett rosszul, de sokkal hamarabb kellett enni adnunk neki, mint ahogy mi gondoltuk, hogy szeretnénk, mert nagyon megéhezett. Hivatalosan 2 óra elteltével már kaphat enni, de mivel 6 órán át háton kell feküdnie, ez nála nem működik. Egy felnőttnél, aki biztonsággal harap és nyel, talán kivitelezhető, vagy ha valaki tubuson át etetnek. Mi azt tapasztaltuk ki, hogy a szúrás után még vagy 8-9 óráig nem nagyon érdemes enni adni Petinek, mert könnyen visszajön. Most nem volt gond. Mintha az infúzió mennyiségétől is függene, hogy rosszul lesz-e. Első alkalommal kettő adagot kapott, azt hiszem, 250 ml-esek, akkor nagyon rosszul volt. Domanék fontos programja a folyadék-egyensúly program, el is tudom képzelni, hogy ekkora adag infúzió már komolyan megbolygat sok mindent. Másodjára egyet kapott és semmi gond nem volt, most harmadjára már megbeszéltük az orvosokkal, és az egy zacskó után szintén nem lett rosszul.
Nagyon szeretjük a szobánkat, itt a huszadik emeleten, a város felett, hatalmas üvegfalon dől be a napfény majdnem egész nap, nagyjából 10-től 5-ig. Nem is fűtünk, csak este és reggel egy-egy órát, a központi légkondiból jön a meleg is, és ez nem túl jó, inkább nem használjuk, csak ha már nagyon fázunk. De a fény akkora, hogy a kicsi kamera nem bírta ma értelmezni, be kellett húzni a sötételőket, hogy ne fehér képet mutasson a skype-vonal másik végén. Kár, hogy nem tudunk hazavinni belőle valahogy.
