2008. november 13.

Igen, erre a hétre megvolt a mi csodánk. Biztosan sok akadályt kell még addig leküzdenünk, amíg Petike önállóan járni fog, de közelebb vagyunk hozzá, mint egy hete, vagy mint bármikor a baleset óta. Próbálok majd videót készíteni az új eseményről, és felteszem.

Elég sok támasztást igényel még hátulról, főleg a fejénél, de az igazán nagy dolog az az, ahogyan a lábait emelgeti, és hogy mennyire tudatosan szalad. Hihetetlenül boldog Ő is.

Amúgy a szokásosnál kicsit sűrűbb napjaink vannak, Pali beadta a kérelmét a PhD-szerzési folyamat indítására, amit a Petike balesete óta teljesen félre kellett tennie, pedig akkoriban a finisben volt. És a szokásos dolgok… Petike fejlesztése teszi ki az időnk nagy részét, de a többi teendő halomban áll, különösen a bürokratikus feladataink, mindennap feltűzök valami nagyon fontos elintéznivalót a parafatáblára, lassan leszakad. És persze a kocsit vizsgáztatni kell, a mosógép elromlik, és a többi.

Aki szerint túl sokféle terápiát csinálunk, az ne olvassa tovább soraimat. Örömmel jelentem, hogy elkezdjük a G-Therapy-t!! Indiai homeopátiás módszer, Pali másfél éve kacérkodik vele, mostanra már annyi eredményt látott ott, ami több, mint meggyőző. Az elmúlt másfél évben minden kéthétben egyszer elmondta, hogy menjünk már és csináljuk. Engem azonban nem csak az rémített meg, hogy elkezdjünk még egy dolgot, hanem hogy nem bírjuk erővel, még Indiába is járni konzultálni, az anyagi vonzatairól nem is beszélve. Most azonban egy magyar apuka kirepül, és több család dolgait elintézi. Mi levélben tárgyalunk Dr. Oswallal, ő pedig a kiutazó magyar apuka közvetítésével küldi Petinek a bogyókat. És ezzel a módszerrel kimondottan jó eredménnyel kezelik a baleseti oxigénhiányos sérülteket. (http://www.g-therapy.org/)

Miközben ezeket a sorokat írtam, hívott a Petike neurológus doktornője. Meglepődött a Petike EEG-eredményén, merthogy az egyik oldalon korának megfelelő agyi tevékenység van, csak a másikon van egy kis kéreg-funkcióbeli zavar. Epilepszia továbbra sincs. Azt mondja, ez sokkal jobb, mint várta. Mi nagyjából erre számítottunk. Nagyon kedves volt tőle, hogy felhívott, egyébként is maximálisan segítőkész.

A támogatók linkjei


  • Vietnami Rehabilitációs Intézet
    Dr.Le Thuy Oanh
    Bp. 1161. Csömöri út 73.
    Tel.: 061-405-7915
  • BútorJavítás.hu