Hétfőn délben értünk haza, de még nem sikerült kiheverni az idő-eltolódást. Vasárnap reggel indultunk Philadelphiából autóval New Yorkba, hogy ott repülőre szálljunk, aztán egész éjjel repültünk. Azt gondoltuk, hogy ha a hétfőt végig tudjuk csinálni a kimaradt éjszaka fáradságával, kedd reggelre automatikusan visszaállunk magyar időre. Ez így is lett volna, de Petike nem csinálja ezt ennyire tudatosan, és azóta minden éjszaka ébren van úgy 2-től 5-6-ig, nappal meg fáradt. Nagyon távolinak tűnik, hogy egy reggel pihenten ébredjünk. Amikor tavaly ilyenkor ketten utaztunk Palival, emlékszem, reggelre értünk haza, és elkezdtük a napot, mintha mi sem történt volna, nekiálltunk lelkesen a frissen tanultak alkalmazásának.
A lelkesedéssel most sincs baj, még annál is sokkal többet kaptunk és tanultunk, mint amit vártunk. Hétfőn és kedden felmérték Petit kívül-belül. A szemész orvos rendelőjében kezdtünk, az intézeten kívül. Nagyon viccesnek találta a vizsgálatot, hogy innen világít, onnan világít, villanyt lekapcsol, mutogat. Nem volt még Petinek ilyen alapos szem-vizsgálata, mondjuk nekem sem, pedig nagyjából 30 éve járok rendszeresen szemészhez. Amit elsődlegesen megállapított az orvos, hogy nem jut elég oxigén a látóideg környékére, és hogy nyilván vannak problémák, de ezek a jobb oxigén-ellátással és a figyelem javulásával meg fognak oldódni. Elkezdjük az olvasás-programot, 6 centis betűmérettel, a sztenderd fehér hosszúkás lapon (15 cm X 56 cm).
Glenn Doman maga állítása szerint legnagyobb találmánya a „developmental profile” nevű táblázat, ami elég összetett, lényege, hogy tapasztaltabb használó ránézésre látja a táblázaton, hogy adott gyerek hol jár a következő dolgokban: látás, hallás-szövegértés, bőrön keresztüli érzékelés, manuális kompetencia, mobilitás, beszéd. Ezt a táblázatot használva mérik fel a gyerekeket félévente. Fölfelé pedig a szintek sorban, az adott funkció fejlődésének megfelelően, ahogy a szintek sorakoznak egy egészséges gyereknél. Minden funkcióban elér a gyerek valameddig, ideális esetben korának megfelelő szintig, agysérült gyerekeknél általában nem így történik. És ha elér valamit, az még mindig lehet tökéletes, vagy csak funkcionális, kivéve a reflexeket, azoknak mindig tökéletesnek kell lenniük. Például most Petikének funkcionális a részletgazdag látása, mert képes rá, de nem konzisztensen, ha elfárad, nem használja. A fejlődést pedig a változások jelentik a táblázaton, ettől objektív. Nekünk most két változás volt, szintet lépni a látásban és a taktilis érzékelésben tudtunk.
Amikor egy gyerek eléri a korának megfelelő szintet, vagy elhagyja azt, azt hívják úgy náluk, hogy VICTORY. Komolyan. A héten jelen levő 9 gyerek az elmúlt fél évben 5 victory-t és 19 lépést tett felfelé a táblázaton. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a 9 agysérült gyerek közül ebben a félévben 1 megtanult járni, 1 megtanult mászni, 1 megtanult olvasni, 1 megtanult beszélni mindet a korának megfelelő szinten, 1 pedig egy pillanatig sem volt beteg másfél éve.
Mi voltunk az egyedüliek a 9 családból, akik most még csak a második viziten voltak, a többség egy jóval magasabb szintű tanfolyamra jött, nagyjából átlagosan 3 éve csinálják a programot. Van az a váró, amiről képet is küldtem tegnap, ahol a családok az időt töltik, amíg egyik konzultációról a másikra várnak. Amikor beléptünk, egy csomó gyerek rajcsúrozott középen a szőnyegen. De nagyon, ahogy kell. Mi is becuccoltunk, és aztán eltelt vagy egy fél óra, mire mindenkit beazonosítottunk, és rájöttünk, melyik gyerek páciens, és melyik kísérő testvér.
Holnap folytatom, olyan sok mindent szeretnék írni.
