Húsvét van gyakorlatilag, esik az eső. Eléggé féltem ettől az ünneptől, kicsit még a karácsonynál is nehezebb, de aztán valóban ünnep lett Dominik (unokatesó) születésével. Így nagyon szép lett a nap! A hosszú hétvége meg újra arra jó, hogy sok-sok-sok domanos feladatot csináljunk. Most kell a havi beszámolót is küldenünk nekik az intézetbe, elég komoly adminisztráció, mindenre kiterjedő kérdőívet kell kitöltenünk és videofelvételt is küldünk. Hálistennek van változás bőven az elmúlt két hónapban is. Folytatjuk a hiperbár oxigén kezelést is, most jó lendülettel kezdtük kis szünet után, és napról napra látjuk az eredményét, egyre figyelmesebb Peti.
Az elmúlt hetek nagy eseménye a rágás beindulása. A baleset óta pépes ételt kapott Petike, és nem szerette az ételt a szájában. Nem volt olyan étel, ami örömet okozott volna neki, esetleg kevésbé ellenkezett, például egy csokipudingnak. Mostanában kezdtük látni, hogy próbálja harapni és rágni a főzelékeket. Egy alkalommal láttam rajta, hogy szívesen enne a Patrik kiflijéből és megkínáltuk egy pici falatka puha kiflivel. Annyira jól boldogult vele, hogy aztán azonnal csokit kapott, amiből ügyesen leharapdálta a kis falatokat, mielőtt megrágta. Azóta mindennap gyakoroljuk, és lassan kezdi élvezni az ízeket. Nem csak az ő részéről nagy lépés ez, hanem a miénkről is. A félrenyelése után egy ideig komolyan rosszul voltam, amikor Patrik valami szilárdat tett a szájába (és ugye ez nem ritkán történt). Túlléptem ezen, úgy érzem. Tényleg nem szokott félrenyelni Peti, és a kanül miatt egyébként is biztonságban van. Tehát örülünk és gyakorlunk.
A másik nagy esemény, hogy a látása megint sokat fejlődött. Bár még mindig nem tart szemkontaktust, de egyre többször az arcunkra néz, szemünkbe néz. És sokkal jobban lát, mint gondoltuk! Egy alkalommal egy pohár vizet tartott Anyu Petike elé, ő pedig azonnal jelezte, hogy inni akar belőle. Nem gondoltuk, hogy ilyen jól lát ennyire nem kontrasztos dolgokat is.
Évánál Dévény-órán változóan teljesítünk, mostanában nagyon ellenkezik Peti, valahogy sokkal jobban ki tudja fejezni az akaratát és a nemtetszését. Szintén változóan teljesítünk Katinál, de a változó itt én vagyok, ha én segítek nekik, Peti keservesen panaszkodik nekem, ha én nem vagyok a közelben, örömmel végzi a feladatokat, megvannak a kedvenc dalai, azoknál nevet. És nagyon ügyes! Valamelyik nap addig ült segítség nélkül egyedül törökülésben maga előtt támaszkodva, amíg 66-ig Kati számolt !
Töltöttünk egy napot a kórházban is, kiesett a pici tubus a füléből, azt pótolni kellett, altatásban csinálják ezt. Őrült nap volt, a leletei közül hiányzott a vizelet-eredmény, egyszerűen nem sikerült pisilnie, és mivel a többi lelet rendben volt, mindenki legyintett rá, nem is fontos. Kivéve persze az altatóorvost, aki dönt, és ezúttal azt döntötte, addig nem altatja, amíg nincs negatív lelet. Éhgyomorra mentünk reggel, és nagyon reménytelennek tűnt, ahogy vártuk, hogy végre belepisiljen a zacskóba. Amibe egyébként sem szokott. Reggel ő lett volna az első, tíz perces beavatkozás volt egyébként. Délután egykor infúziót kapott, csak aztán sikerült pisilnie, addig egy korty bármi nélkül töltötte a napot. Ráadásul reggel megkapta az altatás előtti nyugtatót tévesen, mert a nővér azt hitte, akkor kell, és amikor annak kiment a hatása, még nyűgösebben viselte, mint előtte. De bekerült a tubus végül délután kettő körül.
Előtte volt egy középfül gyulladása, vérzett a füle, ijesztő volt. Most már rendben van. Mindig pénteken megyünk a gégészetre, már második pénteken mondja az orvosa, hogy a Peti füle rendben van, bár a gégéje lenne már ilyen jó. Június 19-én megyünk a gégetágító műtétre. Akkor majd tutira belepisil valaki abba a zacskóba. ( Nyilván Petike J).
