Ma megvolt az utolsó gerinces őssejt-kezelés. Fellélegeztem, mert nem lesz több altatás, mindig nehezen engedtem el a műtőbe. Volt, hogy rendkívüli kanül-cserét csináltunk altatás előtt, mert sípolós volt az egyik kanüllel a légzéshangja, és meg ne ijessze az ismeretlen orvosokat a műtőben, nehogy valami tervezetlen lépést tegyenek. Most már csak egy vénás adag van, azalatt az ölünkben tarthatjuk végig. Aztán kedden mehetünk haza.
Ma nagyon hamar visszahozták a műtőből, igaz, teljes készenlétben várták lent, indulás előtt a nővérek még hosszan igazgatták az infúziós branüljét. Könnyen vissza is aludt, miután felhozták. Aztán másfél óra alvás után az ilyenkor már szokásos rosszullétre ébredt, hányt egy kicsit, de újra visszaaludt. Kicsit szomorú vagyok, mert összeszámoltam, hogy az elmúlt évben ez a mai volt a 13. altatása Petikének. Szerintem ez egy egész családnak egész életre is sok lenne.
