Pénteken utazunk New York-ba és onnan tovább Philadelphiába. Most már nagyon készülődünk. Amíg távoli időpont volt, izgalmasnak tűnt az út, most egyre inkább hatalmába kerít az aggodalom, hogyan fogom itthon hagyni a gyerekeket. Soha nem miattuk aggódom, tudom, hogy a család tökéletesen vigyáz rájuk, nekem fognak rettenetesen hiányozni. Nagyon keveseket aludtunk az elmúlt napokban. Petike sűrűn ébred, nehezen alszik el és nyűgös a fáradtságtól. Szomorú vagyok és fáradt. De az biztos, hogy a tanfolyamon már nem lesz időm magam sajnálni. A hazatérők azt mondják, kifacsarva és óriási tervekkel, feltöltődve jönnek ki a szülők az Intézet kapuján. Nagyon sok kérdésre szeretnénk választ kapni, valóban sokat várunk ettől.
A hét eseménye a cérnabeültetés volt. Holnap írok róla részletesen, nagyon érdekes az egész, pozitív érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyelőre nyűgös volt utána Petike, ez elvileg két nap. Remélem, holnapra jobban lesz.
