Eltelt az augusztus anélkül, hogy írtam volna… Visszanézve nem csodálkozom rajta. A hónap eleje egészen jó volt, aztán mélyebben voltuk. Szűk két héten belül volt például a kicsi keresztfiunk Ati keresztelője, hagyott itt minket a Pali nagypapája és volt a Petike műtétje. És babahíreink is vannak!. (Nem házon belül) Szóval egészen olyan, mintha az élet folyna és folytatódna, de igazából nem. Ahhoz azért kellene, hogy például játszani tudjon a kicsink…
Dolgos heteink voltak Katival (konduktor), augusztusban majdnem minden nap jött Petihez, és ez az intenzív indítás gyümölcsözőnek tűnik. A konduktív pedagógia egészen más, mint amiket mi eddig csináltunk, de nagyon jól kiegészíti az eddigi terápiáink sorát, valóban már csak ez hiányzott! Kati forogni, ülni, nyúlni, kúszni, mászni, járni stb. stb. tanítja Petit, fáradhatatlanul énekelve neki. Később segíteni fog az étkezés és beszéd újratanulásában is. Ő is elégedett azzal, amit Peti ilyen rövid idő alatt is fejlődött, főleg a fejtartásban és az ülésben. Számunkra a legnagyobb szám a biliztetés, amivel ugye még akkor sem lennénk késésben, ha nem lett volna a baleset. Nagyon hamar sikeres volt, gyakorlatilag második ráülésnél, és nem részletezem, de mindenféle sikerek. Kati is megerősít minket abban, amit mi tudunk, hogy Petike nagyon okos fiú, csak az önkifejezéssel és koordinációval van gond. A sikeres bilizés ennek közvetlen bizonyítéka.
Augusztusban annak is eljött az ideje, hogy az epilepsziás megmozdulásokat rendezzük. Főleg mert Éva szerint gátolják a továbblépést az erős összerezzenések, ami inkább túlreagálás, mint epilepszia és a neurológusunk szerint is inkább kellemetlen, mint veszélyes, de azért magától nem látszott rendeződni. Így elsőre kapott egy gyógyszert, Frisium a neve. Nos, ez nem hatott, viszont mellékhatásként olyan sok váladékot jött a kanüljén keresztül , hogy nagyon gyorsan leálltunk vele, hiszen a műtétre tökéletesen tiszta tüdővel kellett mennünk. Bár a neurológusunk egy másik gyógyszert ajánlott a mellékhatás megszüntetésére, ami számunkra képtelen ötletnek tűnt. Így hát a műtét után folytattuk a sort a Nootropil-lal, ami lényegében agyserkentő. Ez egyből elmulasztotta a rezzenéseket és első két napon nagyon jó volt a hatása a Peti viselkedésére is, éberebb volt, jobban köztünk volt, harmadik naptól viszont olyan nyugtalanság és feszítés vett erőt rajta, amihez hasonlót csak Kína előtt láttunk. Most az eddigi mini adagot felezzük, de én úgy érzem, ez még hosszú menet lesz. Most viszont az amerikai utunk miatt nem kísérletezhetünk ezzel a nyugtalansággal. Ezekben a feszítős napokban nem az a baj, hogy hosszúak a napok, hanem hogy az éjszakák is azok. Hárman vagyunk szolgálatban, és hullafáradtak vagyunk folyamatosan. Tehát ha ilyen állapotban lesz jövő héten is, akkor nem tudunk elutazni.(Pali és én készülünk nagyon-nagyon a Doman-kurzusra.) Varga Mama és az én keresztmamám felváltva jönnek Anyunak segíteni, nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy lehetővé teszik, hogy elmenjünk.
És augusztus nagy eseménye, a gégeműtét! A történéseket már leírta Pali, én csak annyit fűznék hozzá, hogy ha minden orvos olyan lenne, mint a Peti gégészei, az nagyon jó lenne mindenkinek.
