Petike nagyon jól van, minden egyes nap jobban egy pindurkával, kicsit mindig erősebb, ügyesebb. Nem szubjektív dolog ez, számunkra az Éva egyetértése teszi hivatalossá. A gyógyszeradagját is csökkentgetjük, néhány naponta egy-egy negyed szemmel, gyakorlatilag problémamentesen. Most a tartása alakul nagyon látványosan, de tényleg mindenben ügyesedik. Jókat alszik, és érzelmileg is sokkal stabilabb, valahogy most már a jó érzések is látszanak rajta, bár az igazi mosolyra még várunk…
Megvolt a koncert, nagyon jó volt !! A szervezés kiemelkedő volt, és a produkciók is. Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek. Hihetetlen, hogy értünk (bárkiért) ilyen önzetlenül fáradtak ennyien.
Nagyon sok mindenen jár az agyam. Egyrészt folyamatos a napunk, sok a tennivaló, másrészt áramlanak az információk. Sok családtól kapok hírt sok gyerekről, természetesen nincs két egyforma agysérülés, mégis rendszerbe áll az egész.
Érdekes, amikor a harmadik családtól hallom ugyanazt a rosszat ugyanarról a helyről, ami velünk is történt. Lehet, hogy a negyedik megúszhatná? Szerintem igen. És természetesen a jóról még inkább meg kellene osztani a tudásunkat, tapasztalatunkat. Nagyon kevés időm van bármi másra, mint a napi rutin teendők, ezért lassan haladok, de agyban már dolgozok valamiféle információs rendszeren.















