Most jöttem rá, hogy Patrik még soha nem szólt egy rossz szót sem, amikor elutaztam tőle ilyen nagyon messzire. Az utóbbi években pedig ez elég rendszeres. Merthogy most szólt. Olyan nehezen enged el, azt mondta ma este is "százas vaspántot kell a szívemre rakni, hogy szét ne robbanjon". Nagyon nehezen hagyom itthon őket. Pedig a létező legfeszesebbre húztuk, sokszor számoltam át a napokat, hogy is fér bele a 6 injekció Petinek Qingdaoban a legkevesebb napba. Ez bizony most 30 lesz. Peti meg annyira boldog, hogy megyünk, ilyen se volt még. Ilyen más már az életünk, hogy még érzéseink is lehetnek a dolgainkkal kapcsolatban?, nemcsak csináljuk robot-üzemmódban.
Eléggé stresszes volt a mai nap, 4-kor vettük le a bőröndöket, és holnap 1-kor megy a repülő. Még fél hatkor váltottam pénzt, bezárták mögöttem a váltót (nem azért, mert mindet elhoztam, hanem mert záróra volt) Most már nagyjából be van csomagolva, persze van még bőven reggelre is. Viszonylag megnyugodtam, bár az jobb lenne, ha Pekingben nem kellene másik reptérre átmenni a helyi járathoz az összes cuccunkkal, ami igen tetemes lesz. Majdcsak lesz valami.
A mai napot gyönyörűen kisminkelve stresszeltem végig. 11-kor fotózás volt itt az Elle cikkhez. Erre is rendesen ráidegeskedtem, az a Nincs egy rongyom című hiszti volt. Tényleg nincs.
De ezzel a részével nem volt baj, sőt semmivel sem volt baj, nagyon kedves fotóst és sminkest ismertünk meg. Peti vesztette el a türelmét a végére.
Mindegy, csak a holnapi giganap teljen türelemmel.
