Nem gondoltam volna hétfőn, hogy ez a hét ilyen rossz is lehet. Nagyon betegek voltak a gyerekek, most már talán túl vagyunk rajta. Úgy kezdődött, hogy Patriknak fájogatott a füle már napok óta, de csak esténként mindig egy rövid ideig és semmi egyéb tünete nem volt, még csak az orrát sem kellett kifújnia hetek óta. Hétfőn kértem egy időpontot szerdára a gégész doktornőjéhez, csak hogy megelőzzük a komolyabb bajt. Kedden meg vettem egy lázmérőt csak a biztonság kedvéért, mert az amerikai utunkon eltört az előző, amit már nem is tudom, mióta nem használtunk. Amikor a hőmérővel hazaértem, Petinek 39.3 volt a láza, és estére Patriknak is hőemelkedése lett. Szerdán orvost hívtunk Petihez, amit még soha nem tettünk, pedig van egy-két dolog mögöttünk, mert makacsnak tűnt a láza. Patrik füles témája sajnos már nagyon ismerős, az idén ősszel nagyon is jól volt még.
Úgyhogy erről szólt a hét. Régen volt Peti ilyen lázas beteg, a himlője óta nem, annak meg majdnem 2 éve. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli és ennyire visszaveti. Mintha éveket repültünk volna vissza az időben, úgy feszített és harapta a száját, és az elmúlt két éjszaka is azokat a legszörnyűbb időket idézte, amikor csak egy-két órákra tudott elpihenni. Ma már jó volt a kedve, és nagyon remélem, jobban is alszik éjjel. Néhány napja már láztalanok mindketten, de elég lassú a lábadozás. Patrik leplezetlenül élvezte a gondtalan szabadságot, fejjel lefelé lógva a kanapéról merült el az olvasásban, dínózott, rajzolt, legózott, és ügyködött mindenféle fontosat, amire az iskola miatt nem marad ideje. Petiben leginkább az olvasás tartotta a lelket, és határozottan jobban szeret maga olvasni, mintha mi olvasunk neki.
