Igen, megjöttünk. Gyors és hatékony volt a philadelphiai utunk. A menetrend a szokásos volt, hétfőn Peti állapotának a felmérése, kedden-szerdán nekünk szülőknek a tanfolyam soron következő része, csütörtökön és pénteken az új program elsajátítása. A szemorvoshoz csak péntekre fértünk be, de így is rácsodálkoztak már hétfőn a tekintetére és az olvasására. Meg is állapodtunk Oliviával, aki az olvasás-programunk tanácsadója, hogy 2 cm-es betűméretről áttérhetünk 1,5-re. Pénteken a szemész nem győzött ujjongani, hogy micsoda csodálatos fejlődés történt az elmúlt félévben! Szerinte 1,2 cm-es betűket is jól lát már Peti és sokkal jobban használja együtt a két szemét. Ehhez képest hazautazás után egyből borult a friss programunk, mert nem tudtunk olyan kicsi betűs olvasmányt mutatni Petinek, amit ne tudott volna elolvasni 2 másodperc alatt, és ne válaszolt volna tökéletesen a tartalmára. Úgy értem, bármilyen könyvnek a bármilyen sűrűn nyomtatott oldalát. Persze azt is bevallotta, amikor nem értett valamit. Így hát megtanítottuk gyorsolvasni a kicsinket, ami önmagában nem meglepő, hiszen a pontos szisztéma szerint másfél éve minden nap dolgozunk rajta. Bár munkának csak az anyagok előállítását lehet nevezni, mert maga az olvasás csupa öröm és szórakozás volt végig. A csoda az az, hogy milyen hihetetlenül fejlesztette ez a metódus a kicsim látását, húzta magával előre, egyre gyorsabban javítva azt. Amikor kijöttünk a baleset után a kórházból, nem reagált a pupillája a fényre, gyakorlatilag előremeredt és akár a szemébe is nyúlhattam, nem reagált. Nem látott semmit. Még egy évvel később is, amikor először látták a IAHP munkatársai, nagyon gyenge reakciói voltak, csak árnyékokat látott. De ezért szeretek jobban rájuk hallgatni, mert meg is mondták, mit kell ahhoz csinálnunk, hogy lásson, mint azokra az orvosokra, akik elintézték annyival, hogy vak marad és hallás útján tanítható lesz.
Egyéb fejlődések is voltak ebben a félévben. Most először tökéletes és gyors a pupilla-reakciója, végre jó a Babinski-reflexe, elvett az Olivia kezéből egy kislabdát, tehát a kézügyessége is fejlődött. Annak köszönhetően, hogy a kanülje folyamatosan zárva van, teljes némaságból elérkeztünk oda, hogy tanulja használni a hangját, és egy-két szót már egészen ügyesen mond. (Anya és igen) Többet is mond nagyon ügyesen, csak mi nem értjük még.
