Virág Naplója

Tehát hétfőn a Peti állapot-felmérése zajlott. 5 és fél centit nőtt január óta! Megvizsgálták, minden területen felmérték, minket is végigkérdeztek. Aztán kedden és szerdán mi Palival tanfolyamon voltunk, a Lectures 2 sorozatot hallgattuk-néztük, kettőnknek vetítették le egy kisebb auditóriumban. Egyébként élő tanfolyamok vannak, de ez soron kívüli volt. Júliusban lett volna nekünk az „igazi”, lemondtuk a gégeműtét miatt, és nem akartunk novemberig várni a következőig. Nagyon sok mindenre döbbentünk rá (újra). Számomra a legnagyobb tanulság a héten az oxigén fontossága volt, az, hogy mennyire folyamatosan hiányt szenved Petike is amiatt, hogy a légzéskapacitása nem megfelelő, és az az alapja az előrelépésnek, hogy megfelelő mennyiségű oxigénhez jusson az agya (is). Intenzív volt a két nap, kb. 24 órát ültünk a vetítésen. Közben Petike Anyuval töltötte az időt, délelőtt az intézetben, a már említett váróban és a kertben, ebédidőben pedig visszavittük őket a szállásra, egy apartmant béreltünk, ott sikerült jól pihennie mindkét délután.

Csütörtökön és pénteken pedig végigvettük a Petike programját, a változásokat, elég sok van.

Összességében úgy érzem, könnyebb programot kaptunk. Látták, hogy sok nekünk, hiszen soha nem tudtuk a teljes napi feladatsort végigcsinálni. Nem kisebb az aktuális programunk, a változásokkal más területekre kerül hangsúly, esetleg másfelől közelítjük meg a problémát, ahol nem volt elég változás. És nyilván ahol előreléptünk, ott a programban is lépünk.

Az elsődleges feladatunk újra a tökéletes egészségi állapot elérése, fenntartása: nagyon jó légzés, nagyon jó étkezés és testi fejlődés. Legeslegfontosabb feladatunk a maszkolás, ami egy speciális légzőgyakorlat. A mostani viziten sikerült tökéletesíteni a technikán, a kanül miatt nem egyszerű. Most azonban végre jól csináljuk és máris látjuk az eredményét.

Nagyon fontos, hogy jobban kommunikáljunk Petikével, ne csak találgassunk, mit is érez, mit is szeretne, hanem kérdezzük meg őt, úgy hogy biztosítjuk a válaszadás lehetőségét. Táblára írjuk neki a válaszokat és a lehetőségeket, és ő rámutat. Még csak tanuljuk, bele kell jönnünk, de nagyon boldog, hogy komolyan vesszük őt. És minden egyes próbálkozással ügyesebben irányítja a kis kezét. Most még nem olvas, elmondjuk neki, hová mi van írva. De elkezdjük az olvasás-programot is igazán.

Kevesebbet kell a következő félévben lejtőznünk, de más elemek is bejöttek a fizikai programba, plédes-hintázós-húzgálós feladatsor, amihez hasonlót eddig is csinálgattunk, szórakozásból. És más típusú patterninget kaptunk. Elsősorban a csípője miatt, amire fokozottabban kell vigyáznunk az erős izomtónus miatt, itt a legfeszesebbek az izmai. Ortopéd sebész megoldása a problémára egy rutin műtét, amivel gyakorlatilag elvágják az izmokat. (Igen, pontosan olyan barbár, mint ahogy hangzik.) Petinél nem ilyen súlyos a helyzet, de a probléma alapvetően ugyanaz. Mi hónap elején jártunk itthon ortopéd orvosnál, ugyanazt mondta, amit most az intézetben dolgozó orvosok, és amit Éva: nincs gond, de figyeljünk rá, mert lehetne, ha nem lenne gondozva. Most kaptunk egy masszírozós jellegű feladatsort, összetettebb, mint ahogy az ember megmasszírozza a gyerekét, erőteljes is. Tehát más a patterning a csípője miatt, ez arra is jó, és arra még, hogy nem 3, hanem 2 személy végzi. Ez nyilvánvalóan kifogott rajtunk a múlt félévben, 3 embert hadba állítani napi 8 alkalommal minden nap.

Az egyéb stimulációk maradtak, látását, hallását, bőrérzékelését ugyanúgy fejlesztjük, kicsit eltolódnak az arányok. Például a látása fejlesztésére a múltkori 30 zseblámpás gyakorlat helyett most csak 10-et csinálunk majd, hiszen sokkal jobban lát, és elkezdjük az olvasást, ami maga lesz a gyakorlat. És persze szórakozás, és remek alkalom az ismeretszerzésre.

Pali javasolta, hogy írjam le táblázatszerűen a napi feladatainkat, ahogy itthon is kezeljük. Nekem most ez nem sikerült, de szerintem ő megteszi hamarosan. Mindenesetre elkezdtük az új programot, és sokkal hatékonyabban tudjuk csinálni, mint az előző turnusban. És sokkal vidámabban! Petike nagyon szereti, és máris látunk rajta változásokat, élénkebb, figyelmesebb. Szereti a változást.

Hétfőn délben értünk haza, de még nem sikerült kiheverni az idő-eltolódást. Vasárnap reggel indultunk Philadelphiából autóval New Yorkba, hogy ott repülőre szálljunk, aztán egész éjjel repültünk. Azt gondoltuk, hogy ha a hétfőt végig tudjuk csinálni a kimaradt éjszaka fáradságával, kedd reggelre automatikusan visszaállunk magyar időre. Ez így is lett volna, de Petike nem csinálja ezt ennyire tudatosan, és azóta minden éjszaka ébren van úgy 2-től 5-6-ig, nappal meg fáradt. Nagyon távolinak tűnik, hogy egy reggel pihenten ébredjünk. Amikor tavaly ilyenkor ketten utaztunk Palival, emlékszem, reggelre értünk haza, és elkezdtük a napot, mintha mi sem történt volna, nekiálltunk lelkesen a frissen tanultak alkalmazásának.

A lelkesedéssel most sincs baj, még annál is sokkal többet kaptunk és tanultunk, mint amit vártunk. Hétfőn és kedden felmérték Petit kívül-belül. A szemész orvos rendelőjében kezdtünk, az intézeten kívül. Nagyon viccesnek találta a vizsgálatot, hogy innen világít, onnan világít, villanyt lekapcsol, mutogat. Nem volt még Petinek ilyen alapos szem-vizsgálata, mondjuk nekem sem, pedig nagyjából 30 éve járok rendszeresen szemészhez. Amit elsődlegesen megállapított az orvos, hogy nem jut elég oxigén a látóideg környékére, és hogy nyilván vannak problémák, de ezek a jobb oxigén-ellátással és a figyelem javulásával meg fognak oldódni. Elkezdjük az olvasás-programot, 6 centis betűmérettel, a sztenderd fehér hosszúkás lapon (15 cm X 56 cm).

Glenn Doman maga állítása szerint legnagyobb találmánya a „developmental profile” nevű táblázat, ami elég összetett, lényege, hogy tapasztaltabb használó ránézésre látja a táblázaton, hogy adott gyerek hol jár a következő dolgokban: látás, hallás-szövegértés, bőrön keresztüli érzékelés, manuális kompetencia, mobilitás, beszéd. Ezt a táblázatot használva mérik fel a gyerekeket félévente. Fölfelé pedig a szintek sorban, az adott funkció fejlődésének megfelelően, ahogy a szintek sorakoznak egy egészséges gyereknél. Minden funkcióban elér a gyerek valameddig, ideális esetben korának megfelelő szintig, agysérült gyerekeknél általában nem így történik. És ha elér valamit, az még mindig lehet tökéletes, vagy csak funkcionális, kivéve a reflexeket, azoknak mindig tökéletesnek kell lenniük. Például most Petikének funkcionális a részletgazdag látása, mert képes rá, de nem konzisztensen, ha elfárad, nem használja. A fejlődést pedig a változások jelentik a táblázaton, ettől objektív. Nekünk most két változás volt, szintet lépni a látásban és a taktilis érzékelésben tudtunk.

Amikor egy gyerek eléri a korának megfelelő szintet, vagy elhagyja azt, azt hívják úgy náluk, hogy VICTORY. Komolyan. A héten jelen levő 9 gyerek az elmúlt fél évben 5 victory-t és 19 lépést tett felfelé a táblázaton. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a 9 agysérült gyerek közül ebben a félévben 1 megtanult járni, 1 megtanult mászni, 1 megtanult olvasni, 1 megtanult beszélni mindet a korának megfelelő szinten, 1 pedig egy pillanatig sem volt beteg másfél éve.

Mi voltunk az egyedüliek a 9 családból, akik most még csak a második viziten voltak, a többség egy jóval magasabb szintű tanfolyamra jött, nagyjából átlagosan 3 éve csinálják a programot. Van az a váró, amiről képet is küldtem tegnap, ahol a családok az időt töltik, amíg egyik konzultációról a másikra várnak. Amikor beléptünk, egy csomó gyerek rajcsúrozott középen a szőnyegen. De nagyon, ahogy kell. Mi is becuccoltunk, és aztán eltelt vagy egy fél óra, mire mindenkit beazonosítottunk, és rájöttünk, melyik gyerek páciens, és melyik kísérő testvér.

Holnap folytatom, olyan sok mindent szeretnék írni.

Holnapután utazunk, és még egyáltalán nem készültünk fel az útra, bár elég rutinosan állunk már a hasonlóan hosszú utakhoz, majd péntek reggel teledobáljuk a bőröndöket. Persze a papírokat, a vízumokat, repülőjegyeket, szállást már rég leszerveztük, hetekkel-hónapokkal ezelőtt. Lassan nem ártana megnézni, mikor is megy a repülő pontosan. Patrik Böszörményben tölti azt a bő hetet, amíg távol leszünk. Pénteken New Yorkba repülünk, későn érkezünk. A szombatunk szabad lesz (bár a babakocsi-projekt nagyon rosszul áll), vasárnap autózunk át Philadelphiába, és onnantól nem lesz megállás, ismerjük már őket… De ez a jó ebben, ezért megyünk odáig.
Nagyon sok minden történik mostanában velünk, a koncert lázában égünk, különösen Petiék, akik dolgoznak érte, most már folyamatosan. Múlt pénteken voltunk Aiming for Sunday koncerten, nem hiszem, hogy elfogult lennék :), de fantasztikus volt. Az elmúlt pár évben most mentünk el először „bulizni”, be kell vallanom, nagyon jó volt. Aztán voltunk vasárnap keresztelőn, szintén nagyon jó volt a családdal tölteni ezt a szép szeptemberi forró napot.
Petike jól van, egész jól viseli ezt a sok programot, ma is először Évánál voltunk, aztán cérna-beültetésen, természetesen a város ellenkező sarkaiban (sőt, kicsit túl is). A hétfői tükrözést, altatást most határozottan könnyen vette. Kicsi bódítás volt, délután négykor már minden hétköznapi módon ment.
Nagyon ügyesen iszik most már pohárból, érdekes ez, a baleset után csak beleöntöttük az innivalót, aztán nagy nehezen megtanult cumisüvegből inni, amit egyébként nem tett babakorában. Aztán nemrég átszoktunk a pohárra, és hiába tenném a szájába a cumit, nem tud vele már mit kezdeni. Tehát az ivás kipipálva. (Van még néhány kipipálnivalónk :))
Hatalmas monoklija van a kicsimnek, vasárnap a szeme alatt megcsípte egy szúnyog, és hétfő estére szilványi nagyságúra dagadt a szeme alja. (Természetesen csak este, mert egész nap kórházban voltunk, ahol egészen egyszerű lett volna segítséget kérni, de akkor még nem tűnt olyan rossznak.) Szerencsére volt itthon Fenistil csepp, másnap meg szereztem kalcium ampullát is, mostanra lelohadt, csak lila.
Néhány hete elhagytuk a homeopátiás bogyóit, de ma újra elkezdtük szedni, mert az alvása és az étvágya is romlott ebben az időszakban.
Az a tervem, hogy sokat fotózok Amerikában, az intézetben is meg egyáltalán mindenütt, teszek majd fel képeket ide is jövő héten.

Elmúlik lassan ez a nyár, nem nagyon bánom. Nagyjából visszaálltunk a szokásos heti rendre, most már majdnem mindenki visszajött a nyári szabadságról. Kati nagyon megdicsérte Petit, már két órán is voltunk mostanában, szerintem meglepődött, milyen ügyes Peti a nyári kihagyás után is. Jobban nyúl a tárgyakért, mint a tavasszal, és ügyesen ül törökülésben, kis segítséggel. Ma is nagyon bántam, hogy nem vittem fényképezőgépet.

Most már nagyon közeledik az amerikai utunk, 3 hét múlva megyünk. Nagyon várom, úgy érzem, megint feltöltenek minket, jó tanácsokkal, feladatokkal, meg egyáltalán, mindennel. Érzem, hogy megint előre tudunk majd lépni, különösen, ha sikerül decemberben újra eljutni Kínába. Várom ezt az őszt. Edzünk arra a picike szabadidőnkre, ami Amerikában lesz, hogy tudjunk ott sétálni, Petit szokatjuk a babakocsihoz, a régi kis sportkocsijához. Nem sokat használtuk azóta, Doman-ék ellenzik is, meg hát nem tudott benne még ülni. Most már nagyon szépen ül benne, viszont maximálisan szabotálja a törekvésünket, végigsírja az utat. Az elmúlt hetekben rendszeresen lementünk így sétálni esténként, és nagyon határozottan soha nem vettük ki a babakocsiból. Amikor sikerül elterelni a figyelmét arról, hogy ő ezt mennyire nem akarja (merthogy egyébként a karunkban vinnénk), akkor egészen érdekes a külvilág. Különösen a parkoló autók, főleg a pirosak, amilyen Boribonnak is van. Azokra nevet. Összességében egyre kevesebbet ellenkezik, de azért van még mit tennünk a következő 3 hétben.

Rendben van velünk minden, nincs semmi különös és ez most jót jelent. Szépen csendesen dolgozunk, haladunk, jó hangulatban telnek a napjaink. Petike kimondottan jókedvű, különösen egy pár napja, sokat játszunk, nevetgélünk vele, természetesen a nap minden perce róla szól.

Mozgalmas ősz elé nézünk, szeptember 7-én keresztelőre megyünk, 8-án altatásos gégetükrözésre, 12-én meg Philadelphiába egy jó hétre. Aztán október 7-én lesz a második Hajrá Peti koncert!!! Az alapítvány tevőlegesen megkezdte munkáját, a koncert bevétele a Petike következő őssejt-kezelését segíti, de sok minden elindult, amivel más gyerekeknek is segíteni tud.

Túl vagyunk végre a gégeműtéten, rendben eljött, nem lettünk betegek előtte. Nagyon féltem tőle, nem is tudom, mikor féltem így. Csak valamikor a legelején talán, másfél éve. Úgy ment, ahogy kellett, a gégészünk berakott egy műanyag tágítót a Peti gégéjébe, a kanül még ugyanúgy benn van. Simán ment minden, izgalommentesen zajlott a műtét (az orvos szerint…). Csütörtöktől hétfőig voltunk a kórházban, és az első nap volt a legfájdalmasabb, legnehezebb. A többi napon viszonylag nyugodtan tűrte Peti a helyzetet, kicsit túl közönyösen is. Most kezd egy kicsit visszatérni a kedve, másfél hét után, most már mosolyog is, nevetgél is. Pénteken voltunk varratszedésen, ez már az ambulancián zajlott, de akkor már gyanakodnom kellett volna, amikor a műtősfiúnk visszaöltözött műtősruhába, amikor megérkeztünk…. Eszembe sem jutott, hogy ez ilyen véres jelenet lesz, ilyen rossz látvány lesz. Akkor is iszonyú lett volna, ha mondjuk a lábán történik, de ez a nyakán volt. Láttunk már pedig egy-két dolgot, amit a pici fiunkkal csináltak, de azt hiszem, most volt az első alkalom, hogy ott helyben sírva fakadtam. És még mindig van a varratból a seb környékén.

A tágító fél évig marad benn, aztán meglátjuk, elvégezte-e a dolgát, elég tág-e a kicsim gégéje ahhoz, hogy úgy lélegezzen, mint bárki. Tehát ez valahogy a karácsony, újév körüli időszak izgalma lesz. Addig, valamikor szeptember elején lesz még egy altatásos tükrözés, amikor az orvos megnézi, minden rendben van-e a tágítóval. Most fellélegezhetünk egy kicsit, megvolt végre a műtét.

Egyébként nem vagyok valami jó kedvemben mostanában. Itt volt az óvodai beiratkozás, hetekig a lista az ovi ajtaján, amin a Petike neve is ott kellene, hogy legyen. Most meg ez a nyár, mindenki nyaralni, kirándulni, sétálni, fagyizni készül, mi meg csak kórházról kórházra járunk. Néha mi is megyünk helyekre, de ritkán jön ki jól, nagyon nem szeretem Petikét mondjuk egy játszótéren azokkal a dolgokkal szembesíteni, amire nem képes, pedig szeretné csinálni. Egyébként is, bár most éppen Éva is, Kati is szabadságon van, a domanos feladatok kiteszik az egész napot, így sem tudjuk elvégezni őket maradéktalanul, kevesen vagyunk hozzá hárman, napközben ketten. Több személyre van kitalálva a program. A jó dolog az, hogy Patriknak nyári szünet van, itthon van velünk, mindenki élvezi ezt.

A műtét miatt elmarad a következő domanos vizitünk, most júliusban kellett volna mennünk. Szeptember 15-re kaptuk a következő időpontot, Philadelphia-ba. Összesen öt nap lesz, kettő nekünk, a szülőknek tanfolyam, a többi három a Peti vizsgálatai és a program átírás, betanítás, ilyesmik. Anyu jön velünk, hogy Petikére vigyázzon, amíg mi tanulunk.

Visszatérve a domanos feladatainkra, most a műtét utáni lábadozáskor megtapasztaltuk, hogy sokkal könnyebb csinálni, mint nem csinálni. Mivel Petike önállóan most még nem képes játszani, vagy elérni, amit szeretne, mindenképpen ránk van utalva minden percben. De egész nap ringatni, mint egy kisbabát… Ezt csináltuk most egy hétig, nagyon jó, hogy vége, most már lehet kezdeni a feladatokat. Ezért is vagyunk az otthonunkhoz kötve, itt tudunk dolgozni Petikével, itt van az összes eszköz. Emlékszem, amikor még csak fontolgattuk, hogy komolyan elkezdjük a programot, beszéltem egy anyukával, az egyetlennel, akiről tudtam, hogy Magyarországon otthon csinálják a Doman-t. Nagyjából egy éve történt ez. Megrémített, amiket mondott, hogy hány órát dolgoznak a fiukkal egy nap, és hogy nincs nappalijuk, helyette tornaszobájuk van. Természetesen nekünk sincs már azóta nappalink, sőt hálószobánk sincs, csak a Petike gyógyításáról szól minden. És most már tudom, hogy könnyebb csinálni, mert képtelenség lenne csak ringatni, és várni, hogy teljen az idő fölötte, mert ő nem kezd el magától csinálni dolgokat, mint egy egészséges gyerek, minden centinyi mozdulatért hónapokat kell dolgoznia. Nemrég amikor erről beszélgettem egy nagyon kedves anyukával, azt mondta, ő nem a gyerek gyógytornásza, az anyja akar lenni. Eléggé el vagyok keseredve amiatt, hogy hogy nekem ez nem jár, hogy anya lehessek Petike nem gyógyulna meg attól, hogy szakemberek heti 2-3, vagy akár 4, 5 vagy 10 órában foglalkoznak vele, akármilyen elszánt és eredményes legyen is az, amit csinálnak. Az ő esetében ezt heti sokkal több órában kell nagyon akarni. (Igen, a helyes válasz 168.)

Már csak pici nyoma van a bárányhimlőnek, el is felejtjük lassan. Mostanában a legnagyobb előrelépésünk, hogy klasszisokkal jobban alszik Petike, egészen normális éjszakáink vannak. Persze nem alussza végig az éjszakát, de sokkal kevesebbet vagyunk ébren, így nappal hatékonyabban tudunk dolgozni.

Június 26-án lesz a gégeműtét. Nagyon nem kellene, hogy elmaradjon, mert egyből októberre csúszna, ha csúszna. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mit lát majd az orvosa, mert valami változás történt a legutóbbi beavatkozás óta. Akkor egyáltalán nem kapott levegőt, ha befogtuk a kanüljét, most igen. Nem tökéletesen, de sokkal jobban. És nagyon élvezi, gyakorolja a hangját. Annyira hiányzott, másfél évig nem hallottuk a hangját.

Az újság az az, hogy áruljuk a lakásunkat. Szeretnénk kertes házba költözni. Mivel az árához most nem tudunk hozzátenni, (sőt), ez a környék kiválasztásában kíván erős kompromisszumokat. Volt már néhány lakásnézőnk, de még igazán nem indult be a dolog. Azért jó lenne még a nyáron költözni.

Nehéz heteink vannak, elsősorban a Petike bárányhimlője miatt, ami nehezebb lefolyású, mint vártuk, és megtorpanást hozott a terápiákban és így a fejlődésben is. Nagyon behatárolja a betegsége a feladatokat, amiket tudunk csinálni, egyrészt mert gyenge, másrészt, mert a bőre tele van hólyagokkal, amiket úgy tűnik, még hosszú ideig nem érhet erősebb inger. Most már kezdenek gyógyulni a kiütések, és talán a Petike ereje is visszatér lassan. Ilyenkor mindig nagyon nehéz kivárni, hogy újra ereje teljében legyen és léphessünk végre tovább.

Mielőtt beteg lett, szépen haladtunk az állós és felállós feladatokban, sokkal tudatosabban és erősebben áll. Kati óráin látjuk, hogy sikerélménye van az állásban, ülésben. Néha olyan érzésünk van, hogy előfordulhat, hogy hamarabb fog járni, mint kúszni vagy mászni, hiszen ezeket is ismeri, ismerte az agya. Még egy picit erősebben kell tartania a fejét és akkor megint nagyokat léphetünk előre.

A lejtőn is egyre ügyesebben jön le, elkezdte a kezét felváltva húzni előre kúszásnál, és a fejét ellentétes irányba fordítja. Ez azt jelenti, hogy beérik lassan a patterning, amit csinálunk (erre a célra készített asztalon 3 felnőtt mozgatja egyszerre a kezét-lábát-fejét kúszómozgásszerűen), és amit sajnos nem tudunk megfelelő gyakorisággal csinálni, mert nagyon nehéz 3 felnőttet „szerezni”(pontosabban általában egy ember hiányunk van napközben, amikor Pali dolgozik), pedig ha ezt meg tudnánk nyomni, felgyorsítanánk a kúszás, és ezáltal a járás beindulását. Ezért írtam korábban, hogy segítséget elfogadunk a fejlesztésében. Ezer köszönet testvéreimnek, akik ezt folyamatosan észben tartják, és Mónikának. És Évának is, aki továbbra is fáradozik, most már azon, hogy „beindítsuk a spontán mozgást”, hiszen gyakorlatilag már egyáltalán nem feszes és feszít Petike.

Kis domanozó csapatunkat kiegészítettük még egy taggal, Nóra jár hozzánk hetente néhányszor egy-másfél órákra, patterningezni és domanos feladatokat végezni, nagyon aranyos fiatal gyógypedagógus, nagyon szereti Petike is.

Most szünetet tartunk a hiperbárban a himlő miatt, de igazából már alig várom, hogy folytassuk, mert olyan látványos a hatása. Egyre hosszabban képes Petike irányítani a figyelmét, egészen jól a szemünkbe néz, és valahogy jobban kommunikálunk. Eddig sem volt kétségünk afelől, hogy ő érti a körülötte zajló dolgokat, de most valahogy jobban tudatja az érzéseit és az akaratát.

Ha arra gondolok, milyen volt egy évvel ezelőtt, nem is tudom, hogyan bírtuk ki. Folyamatos fájdalomban és görcsben volt a pici lesoványodott teste és sehogyan sem tudtunk könnyíteni rajta. Nagyon sokat gyógyult és fejlődött, de ez még mindig nem az állapot, amit bárki is kíván a gyerekének, még nincs kint a fejünk a vízből. Nagyon-nagyon szeretnénk eljutni még az idén még egyszer Kínába, látjuk, tudjuk, hogy ez elengedhetetlen. Ennek semmi más akadálya nincs, „csak” az ára. Egyébként, ha lehetne, akár holnap indulnánk. Hihetetlen, hogy mennyit segítettek már eddig is a kis kínai sejtek. Akkor is nehezen emészteném meg, hogy mennyire messziről jött vissza a kicsim, ha mától jól lenne. De úgy tűnik, még eltart egy darabig, hogy igazán jól legyen. Néha úgy érzem, kevesebbet alszunk, mint amennyivel végig lehet csinálni. De előttünk van a kép, amilyen lesz, amikor meggyógyul, és ez a nap minden nappal közelebb kerül.

A Petike alvása, és ebből kifolyólag az egész családé, katasztrófa. Nagyon nehezen alszik el, sokszor ébred, sokszor nehéz visszaaltatni. Komoly szervezést igényel, hogy a család egyetlen tagja olykor végigaludjon egy éjszakát. Próbálkozunk homeopátiás szerekkel, most emiatt is rosszkor jött a himlő, és a vele járó láz és nyűgösség. Elkezdtük keresni a szert, ami nem is árt, és segíthet, folyamatban van, komoly eredmény még nincs. Esetleg annyi, hogy az icike-picike golyókat, amit a szájában kelleni hagyni elolvadni, hihetetlenül ügyesen a foga közé irányítja és megrágja, bárhová teszem a szájában.

Közben folyamatosan járunk cérnabeültetéses akupunktúrára, ahol bioenergiai kezelést is kap Petike.

Patriknak jó hetei vannak, szerintem főleg a karate-edzések miatt. Régóta szerettük volna, hogy sportoljon, és valami ilyesmire gondoltunk, és egyszer csak itt lett a tökéletes megoldás egy saroknyira. Illetve eddig is itt volt, csak most találtunk rá, nagyon jó társaság, tökéletes időpontban, hetente kétszer, Patrik mindig nagyon várja és szereti. Pontosan erre volt szüksége, most ez valahogy mindent helyre tett. Egyébként hihetetlen empátiával kezeli Patrik az életünket, sokszor megijedek, hogy mekkora teher neki ez 5 évesen, ami minket is jócskán meghajlít. Napról napra elképeszt minket az okosságával, kielégíthetetlen a tudásvágya. Újabb és újabb tudományágakba ássuk be magunkat az ő révén, most a dínók után a csillagászat van terítéken. A hétvégén megnéztük a 3D-s dínós mozifilmet (nagy csalódás volt egyébként), és az természetes, hogy minden dínót felismer (t-rex, pteranodon, paraszaurolopusz, Patrik írja), és kommentál („ez a legnagyobb növényevő”), de még hibát is talált benne. Valamelyik ősállatot fenyegető ragadozóként állították be, Patrik felhördült: „de hiszen ez növényevő”. Az egészből csak azt akarom kihozni, hogy a kisfiam érzelmi intelligenciája az értelmit is jócskán túlszárnyalja. Ő akkor is imádta a testvérét, amikor egészséges volt, de ahogyan ezt a helyzetet kezeli, és szeretgeti, irányítja Petikét, és segíti mindenben, az elképesztő. A múltkori képet, amit kettőjükről raktunk be, akkor készítettem, mikor éppen, teljesen saját ötlettől vezérelve, néhány feladatot akart Petivel csinálni. Nagyon tetszett mindenkinek, aztán amint elfordultunk, felkapta a kistesóját, akinek azért erősen kell tartani a fejét, úgyhogy odaugrottunk, el ne ejtse, vigyázzon a kanülre. „Akkor legalább a lejtőre hadd tegyem fel” mondta erre.