Virág Naplója

Annak idején, elég sok éve, amikor Hunor elkezdte a világutazást( ha jól emlékszem, nem blog volt még akkor, hanem körlevél), emlékszem, hogy vártuk az aktuális beszámolóit, nem volt még otthon internetünk, Pali kinyomtatva hozta haza nekem az írásokat.

Jó hír volt tehát, hogy könyvbe foglalja élményei egy részét, de az meg hihetetlenül megtisztelő és megható, hogy ezt a könyvet egészében a Peti gyógykezelésére ajánlja.
Mostanában jött ki tehát a nyomdából Demeter Hunor Országok, ahol mindig beverem a fejem című könyve, amiben Kambodzsa, Laosz, India, Új-Zéland és Thaiföld földjén tett utazásainak naplóját olvashatjuk. A könyvhöz kapcsolódik egy CD fotókkal.
December 9-én lesz a könyvbemutató, mindenkit szeretettel várunk, gyertek minél többen!!! Még írunk a pontos részletekről.

Várunk ezen kívül minden ötletet és ajánlkozást a könyv eladására vonatkozóan.
Minden eladott darabbal közelebb kerülünk a Peti gyógyulásához. Hamarosan rendelhető lesz a könyv interneten, de addig is elérhető már.

Nem gondoltam volna hétfőn, hogy ez a hét ilyen rossz is lehet. Nagyon betegek voltak a gyerekek, most már talán túl vagyunk rajta. Úgy kezdődött, hogy Patriknak fájogatott a füle már napok óta, de csak esténként mindig egy rövid ideig és semmi egyéb tünete nem volt, még csak az orrát sem kellett kifújnia hetek óta. Hétfőn kértem egy időpontot szerdára a gégész doktornőjéhez, csak hogy megelőzzük a komolyabb bajt. Kedden meg vettem egy lázmérőt csak a biztonság kedvéért, mert az amerikai utunkon eltört az előző, amit már nem is tudom, mióta nem használtunk. Amikor a hőmérővel hazaértem, Petinek 39.3 volt a láza, és estére Patriknak is hőemelkedése lett. Szerdán orvost hívtunk Petihez, amit még soha nem tettünk, pedig van egy-két dolog mögöttünk, mert makacsnak tűnt a láza. Patrik füles témája sajnos már nagyon ismerős, az idén ősszel nagyon is jól volt még.

Úgyhogy erről szólt a hét. Régen volt Peti ilyen lázas beteg, a himlője óta nem, annak meg majdnem 2 éve. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli és ennyire visszaveti. Mintha éveket repültünk volna vissza az időben, úgy feszített és harapta a száját, és az elmúlt két éjszaka is azokat a legszörnyűbb időket idézte, amikor csak egy-két órákra tudott elpihenni. Ma már jó volt a kedve, és nagyon remélem, jobban is alszik éjjel. Néhány napja már láztalanok mindketten, de elég lassú a lábadozás. Patrik leplezetlenül élvezte a gondtalan szabadságot, fejjel lefelé lógva a kanapéról merült el az olvasásban, dínózott, rajzolt, legózott, és ügyködött mindenféle fontosat, amire az iskola miatt nem marad ideje. Petiben leginkább az olvasás tartotta a lelket, és határozottan jobban szeret maga olvasni, mintha mi olvasunk neki.

Igen, megjöttünk. Gyors és hatékony volt a philadelphiai utunk. A menetrend a szokásos volt, hétfőn Peti állapotának a felmérése, kedden-szerdán nekünk szülőknek a tanfolyam soron következő része, csütörtökön és pénteken az új program elsajátítása. A szemorvoshoz csak péntekre fértünk be, de így is rácsodálkoztak már hétfőn a tekintetére és az olvasására. Meg is állapodtunk Oliviával, aki az olvasás-programunk tanácsadója, hogy 2 cm-es betűméretről áttérhetünk 1,5-re. Pénteken a szemész nem győzött ujjongani, hogy micsoda csodálatos fejlődés történt az elmúlt félévben! Szerinte 1,2 cm-es betűket is jól lát már Peti és sokkal jobban használja együtt a két szemét. Ehhez képest hazautazás után egyből borult a friss programunk, mert nem tudtunk olyan kicsi betűs olvasmányt mutatni Petinek, amit ne tudott volna elolvasni 2 másodperc alatt, és ne válaszolt volna tökéletesen a tartalmára. Úgy értem, bármilyen könyvnek a bármilyen sűrűn nyomtatott oldalát. Persze azt is bevallotta, amikor nem értett valamit. Így hát megtanítottuk gyorsolvasni a kicsinket, ami önmagában nem meglepő, hiszen a pontos szisztéma szerint másfél éve minden nap dolgozunk rajta. Bár munkának csak az anyagok előállítását lehet nevezni, mert maga az olvasás csupa öröm és szórakozás volt végig. A csoda az az, hogy milyen hihetetlenül fejlesztette ez a metódus a kicsim látását, húzta magával előre, egyre gyorsabban javítva azt. Amikor kijöttünk a baleset után a kórházból, nem reagált a pupillája a fényre, gyakorlatilag előremeredt és akár a szemébe is nyúlhattam, nem reagált. Nem látott semmit. Még egy évvel később is, amikor először látták a IAHP munkatársai, nagyon gyenge reakciói voltak, csak árnyékokat látott. De ezért szeretek jobban rájuk hallgatni, mert meg is mondták, mit kell ahhoz csinálnunk, hogy lásson, mint azokra az orvosokra, akik elintézték annyival, hogy vak marad és hallás útján tanítható lesz.

Egyéb fejlődések is voltak ebben a félévben. Most először tökéletes és gyors a pupilla-reakciója, végre jó a Babinski-reflexe, elvett az Olivia kezéből egy kislabdát, tehát a kézügyessége is fejlődött. Annak köszönhetően, hogy a kanülje folyamatosan zárva van, teljes némaságból elérkeztünk oda, hogy tanulja használni a hangját, és egy-két szót már egészen ügyesen mond. (Anya és igen) Többet is mond nagyon ügyesen, csak mi nem értjük még.

Még több kép található Média menüpont alatt. Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek, aki a koncert sikeréért fáradozott!

Holnap reggel Bécsbe megyünk Petikével, megnézzük közelebbről, mi is az a Vojta terápia.

Patrik itthon marad most Petivel, remélem, jól veszik az akadályokat. Nekem minden reggel szuperstresszes az iskolába indulás, én pakolok még a táskába, és Patrik kap érte, ha valamit kihagyok…

Éppen most beszéltük végig az őszt, be is van minden osztva novemberig, sok jó dolog vár ránk. Nagyon közeledik A Koncert, és a jó hír, hogy idén Petike is jön már velünk. A következő hónapokban 2 könyv kiadásaára kerül sor, ami minket is érinteni fog. Novemberben pedig megyünk Philadelphia-ba újra, hogy csak a nagyját említsem. Szóval vidám ősz elé nézünk.

Simon Lajos - Csengetés

Csenget a néni az utcakapun,
mikor a tejet hozza,
csenget a vekker, mikor a reggel
ablakainkat aranyozza.
Csilingel, csenget reggelinél
a kávéskanál,
és csenget a hulló falevél,
ha múlik a nyár.
Amikor hull a gyümölcs,
sápad az erdő,
nyári porát rázva
ujjongva ugrál az iskolacsengő.
Hopsz, te is fürgén
zsupsz, be a kádba,
ölts tiszta ruhát.
Régi komád, a táska
hátadra ugrik a polcról,
de igyekezz, mert nyolckor
már csörren a csengő az iskolában.
Várj csak,
mielőtt kilépsz az utcakapun,
húzz egy vonást a falra.
Ekkora vagy most.
De jövőre megnősz,
négy centivel magasabbra.

Patrik már elutazott Böszörménybe, hogy a műtéti időszak legstresszesebb első napjait ott töltse. Az hogy ez a nyári szünet utolsó hete is lesz egyben, sajnos csak az agyunk hátsó részéből tör elő néha. Egy kicsit. Olyan gondolatokat, hogy meg kellene nézni a tanszerlistát, meg hogy mikor is van az évnyitó, könnyen elhessegetek azzal, hogy ezek apróságok és a többihez képest tényleg csak egy kis szórakozás (lenne). Persze - kis túlzással - az egész nyarat azzal töltöttük, hogy Patriknak olyan környezetet hozzunk létre, ahol nyugodtan, nagyfiúsan létezhet és tanulhat. Lakásfelújítás házilag, közel negyven fokban, a Doman program mellett, így utólag nem is tudom, hogy gondoltuk, de meg kellett lennie és komoly segítséget kaptunk a családtól. Büszkén mondhatom, jól sikerült. Ha a végső simítások is meglesznek, teszek fel képeket.

Közben Patrik elkezdett olvasni, úgy értem olyan regényeket olvasni egyedül, amiben nincsenek képek. Na jó, nem túlzok, van benne 3-4 kép. Talán nem kellett volna meglepődnünk, hogy amikor a kezébe adtuk az első ilyen könyvet, a kb. 80 oldalt kétszeri leülésre, két délután olvasta el. Nyilván nem bírtuk ki, hogy ne teszeteljük, milyen szövegértéssel. Mondatokat idéz belőle… Azt mondja, ez nem nagy szám, az lenne nagy szám, ha egy este alatt olvasta volna el. Valóban. De végül is logikus, hogy harmadikos-negyedikes szinten olvasson, hiszen 3 éve olvas.

Úgyhogy izgatottan várjuk, hogy elkezdje az első osztályt, már amennyire a műtét izgalma engedi. Gondolom, ha a hétfőn túlleszünk, akkor zuhan rám majd pánikszerűen.

Hétfőn megyünk Petivel gégeműtétre.Mint minden augusztusban már harmadik éve... Legutóbb azt írtam, dolgozunk a Peti köhögésén, akkor még nem volt elég jó ahhoz, hogy bedugják a kanüljét. A májustól július végéig tartó időszakban mindez eleget alakult ahhoz, hogy esélyt kapjon, hogy újra az orrán-száján lélegezzen, ahogy az "normális". Így hát három hete tart ez az átmeneti időszak, amikor is benn van még a kanül, de be van dugva. Megleptük a gégész ezzel, hogy mennyire jól megy. Őszintén szólva én sem mertem hinni, hogy ez így megtörténhet, annyi nehézségen vagyunk már túl ezzel kapcsolatban. És hogy mitől változhatott ez ennyit két hónap alatt? Az alapot nyilván a sok részből álló, eredményes műtéti procedúra adta (korántsem kecsegtetett minket az orvos azzal, hogy ez biztosan sikeres lesz), erre jön a G-therapy, ami szerintem sokat segített, és ami maga a tréning volt, azok a domanos légzésfeladataink, a maszkolás és a respiratory patterning, becenevén mellényezés.
Július 30-án tehát mélyen-mélyen tisztelt gégészünk próbaképpen bedugta Peti kanüljét, ami azóta is úgy van, és a sikert látva kitűzte az augusztus 24-i műtéti időpontot a zárásra, azzal a feltétellel, hogy addig egy pillanatra sem szabad megszakítani a folyamatot, kivenni a dugót.
Szerencsére (ha ez a helyes kifejezés) a gondolat közelébe se kerültünk soha, annyira jól ment. Az első pár nap nem volt könnyű Petinek, nehezebb így lélegezni, de ma már gyakorlatilag megfeledkezünk az egészről, annyira természetes. Elkezdtük a műtétre készülődést, szerdán megnézte az altatóorvos, elég jónak találta a légzését az altatáshoz, ami azt jelenti, hogy tényleg jó a köhögése, ha három héttel az ideiglenes zárás után is tiszta a tüdeje. Voltunk a laborban, ami nagyon nehéz volt, rosszul tűrte a szúrásokat, és sajnos a hosszú hétvége miatt nem tudjuk az eredményt. Nem számítunk rá, hogy nem lesz jó, bár a Peti vizsgálataival egyidőben Patrikot is vittük, mert beteg lett a hét elején, folyamatosan folyt az orra, köhögött, és az én megnyugtatásomra lett egy kis hőemelkedése is (így tudom, hogy nem allergia, most a főszezonban).
A hosszú hétvégénk meg arról szól, hogy Petit próbáljuk formába hozni hétfőre, ugyanis szerda estére rajta is kiütköztek a Patrik tünetei, bár enyhébben. Ez a műtét előtt a legrosszabb, ami történhetett, de elég jó hosszú ez a 4 napos hétvége ahhoz, hogy ne esssünk kétségbe. Ápolgatjuk, gyógyítgatjuk.
És az egyik legjobb dolog az egészben a Peti hangja. Anikek van kedve, képzelje el, milyen lenne a gyereke hangját ÉVEKIG nem hallani, majd aztán újra. Nem mond szavakat Peti, játszik a hangjával, bár mintha az "anya" nem véletlenül sikerülne olyan sokszor olyan jól.
Meglepően mély a hangja, persze, hiszen már nem másfél éves, hanem 4... Meglepően hangos és erős a sírása, ami meg a jó légzés bizonyítéka számunkra. És most... ahogy a doktor bácsink mondja: "Majd hétfőn izgulunk."

Mindig rájövök, hogy nem éppen az az ideális naplóvezetés, ha heteket próbálok összefoglalni. De mivel ennyi minden történt és történik napról napra, nem nagyon van más választásom. Próbálok visszanézni az áprilisunkra és májusunkra, amelyek lehet, hogy eddigi életem legtartalmasabb hetei voltak. Annyi érdekes emberrel találkoztunk, annyi féle dolgot csináltunk, és valahogy fogékony voltam az Üzenetekre. ( nem vallás, se nem politika.)

Kezdem a legfontosabbakkal. Petivel dolgozunk, ahogy szoktunk, bár ezen a héten csak félgőzzel, mert elkapott valamit, teljesen elszoktunk ettől, nem is tudom, mióta nem volt beteg. Most nagyon náthás volt, beteges volt a tekintete, de tüsszögött, már kifelé jövünk belőle. De ettől eltekintve dolgozunk, van új domanos programunk. Olyan nagy, amilyet el se tudtunk képzelni, közelébe se érünk annak, hogy maradéktalanul teljesítsük. Felvettek minket ugyanis az intenzív programba. Húsvétkor voltunk Amerikában, fáradtan és feszülten az azt megelőző hetektől, nagyon hideg volt.

Nem gondolkodtunk előtte azon, mennyit lépthet vajon Peti előre a profile-on, az ő értékelési rendszerükben, mert csak csináltuk a programot kis túlzással feltekintés nélkül. És valószínűleg így kell csináni, mert büszkén arattuk a „good job” bólintásokat. Nagyon sokat sikerült előre lépnünk több területen is. Az új programunk több mint izgalmas, hatalmas intelligencia és gigantikus mozgás-program. Nem beszélve az egészség-programról, ezekről írok majd részletesen, mert több mint tanulságos pl. Petinek a hajminta tesztjében az ólom.

Aztán voltunk a gégészeten is, egy újabb tükrözésen, ahol kiderült, hogy Petinek most már jó a gégéje, és jól lélegzik befogott kanüllel, de nem képes még megbirkózni a váladékkal a láégútjában, vagyis nem köhög elég jól, ami nyilvan veszélyeztetné az oxigénellátását, ha nem lenne kanülje. Dolgozunk rajta.

Peti egyébként jól van, élvezzük együtt a napokat, szereti az új programot, napról napra ügyesebben lépeget. Patrik is jól van, utolsó napokat járjuk az oviban. Szeptembertől a Teleki Blanka Grundschule kisdiákja lesz, igen, német nemzetiségi osztályban. Mindenki kérdezi, miért német. Ezt találtuk a kerületben a legszimpatikusabb iskola legerősebb osztályának, a leghelyesebb tanító nénikkel. Angolul meg úgyis megtanul, akár külön erőfeszítés nélkül, de azért az a kis erőfeszítés sem fog elmaradni. Philadelphia-ban egy indonéz kisfiúval töltötte az időt, és indonéz-magyar szótárt készítettek, és persze angolul kommunikáltak. Járt persze az oviban angol különórára, én abban a hitben voltam, hogy elénekelgetnek. De pár hete voltam bemutató órán, és rá kellett jönnöm, hogy komolyan meg van alapozva a Patrik angoltudása.

Közben majdnem elköltöztünk, ezt írtam már. Azért volt nagyon izgalmas, mert akkor azonnal kellett volna költöznünk, és egy fél pillanat alatt találtunk is egy házat, ami 4 millióval került volna kevesebbe, mint amit a lakásért kaptunk volna, és ott volt, ahol szeretttük volna, akkora volt, kertje volt. Nem az a ami házunk ezek szerint. Próbálunk itt elférni, egyre nehezebb, mert az eszközök száma növekszik, egyre kevésbé hasonlít egy otthonhoz. Mivel Patrik iskolát kezd, az ő érdekei is előre lépnek a sorban, nyáron át kell alakítanunk a lakást.

És lassan véget ér a tavasz ünnepi szezon. Mert kezdődött a Szent Patrik nappal koratavassszal, aztán ültük a Domi szülinapját, majd nagyon nem ünnepeltük, de New York-ban vacogtunk húsvétkor. Aztán volt egy Péter-napunk, amikor nagyon éreztem, hogy jó, hogy együtt lehetünk, mert aznap léptek vissza a majdnem-vevőink. De olyan jó buli kerekedett nálunk, hogy még héliumot is szívtunk a lufikból. Májusban is volt szülinap, nem is egy. Ja, és a gyereknapot is nagyon jól sikerült többszörösen megünnepelnünk. És ezzel a felsorolással nem is akarok mást mondani, csak hogy nem történt semmi különös, csak jó volt együtt tölteni a családdal ezeket az alkalmakat. És hogy az, hogy vége a tavasznak, most csak annyit jelent, hogy kezdődik a NYÁR és a nyári ünnepi szezon még nagyobb tervekkel!

Egy hete voltunk a Kékestetőn, nagyon jó volt, Peti is élvezte.